Egyszer volt hol nem volt...volt egyszer egy kis konyhaátalakításunk. :)

Az egész azzal kezdődött, hogy 2021 elején kiscsaládunk fogta magát és pest megyei, Diófa utcai kis házunkat felpakolva és magunk mögött hagyva elköltöztünk Tata mellé, új otthonunkba. :)

Gyönyörű kis házat "örököltünk" az előző tulajoktól, remek adottságokkal, csoda környezetben, egy hihetetlen szép város, Tata közelségében, sokszínűen virágzó kerttel. 

Ám mivel mégis csak egy 20 éve épült és berendezett házról van szó, azért sok mindent alakítottunk rajta. Volt, amit már a költözés előtt megcsináltunk: kifestettük a belső falakat, átalakítottuk a fürdőt (Köszi még egyszer, 100% Szakik! :)) , új burkolat került minden helyiségbe és néhány helyiségnek új funkciót is adtunk. Amit tudtunk, mi magunk csináltunk, ami egy 2 éves kis gézengúzzal és egy útonlévő második babóval nem is volt olyan könnyű - de tudtuk, megéri. ♥ 

Aztán voltak dolgok, amikre már csak a költözés után tudott sor kerülni: apróságok, függönyök, szegélyek és igen, az egyébként nappalival, étkezővel egylégterű konyha. :)

Tudtuk, hogy szeretnénk azt is átalakítani, a saját képünkre formálni, ahogy a ház többi részével is tettük - de azt is tudtuk, hogy erre még kicsit várnunk kell.

Az éppenséggel nem jelentett problémát, ki, melyik asztalos végezze majd a munkálatokat: Zsolt, a "lélekmelengető család" feje ugyanis történetesen e csodaszakma rendkívül tehetséges képviselője. :) Ám a suszteréhez hasonlóan a mi "cipőnknek" is kicsit várnia kellett. A beköltözést megelőzően addig jutottunk csak, hogy az eredeti konyhabútorhoz épített ebédlőasztalt, illetve az L-alakú bútorzat beugró részét elbontottuk - mivel saját étkezőasztalunkat szerettük volna hozni, ezeknek már akkor menniük kellett.

Az átalakítások és a költözés utáni állapotok amúgy is kellően lefoglaltak minket - hetekbe telt a koszt és a dobozkáoszt eltüntetni, berendezkedni... dehát aki költözött valaha, ráadásul nagyobb helyről a kisebbe, tudja miről beszélünk... :)

Utána hónapokig nem sok minden történt konyhafronton és bár a várakozás nem mindig volt könnyű, végsősoron nem baj, hogy így alakult. Addig ugyanis a lakberendezői babérokra törő Kriszti is ötletelhetett, milyen is lenne az álomkonyha számára. :) Végül pedig az optimális kivitelezés minden csínját-bínját is ismerő asztalosférjjel közösen megszületett a végső koncepció.

• az egész legyen letisztult és tágas hatású
• legyenek fehérek, klasszikus formavilágú, martak a frontok
• legyen a munkapult a laminált padlónkhoz hasonló, markáns famintázatú
• legyen elegendő tároló hely (főleg fiókok formájában) és pult felület
• a kialakítás legyen szimmetrikus, mert a helyiség harmóniájához úgy éreztük, ez passzolna leginkább
• hagyja érvényesülni a konyha egyik legszebb adottságát, az üvegtéglát.

És persze apróság, de azt is mindenképp szerettük volna, ha valahol a házban már mindenhol fel-felbukkanó kis futókáink is otthonra lelhetnek benne. :)

A letisztult hatás érdekében mindenképp faltól-falig pultot terveztünk - ezzel viszont kizártuk a toronyszekrény lehetőségét. A hűtőnek, fagyónak és mikrónak ezért a félig mosóhelyiséggé alakított spájzban, a ritkábban használt utóbbi kettőnek pedig a télikertben találtunk otthont. Hé, valamit valamiért, nem igaz? :) (Amúgy ezek így is csak egy-egy lépésre vannak a konyhától, szóval így végképp vállalható volt az áldozat.)

Végül egy szép júliusi napon megkezdődtek a munkálatok. Miután mindent kipakoltunk a konyhaszekrényekből (helló, káosz :)), ügyes férfikezek kibontották a régi konyha felső és alsószekrényeit. A tevékeny nap végére az új felső szekrények és a konyhasziget elfoglalhatta méltó helyét. Örömmel pakoltuk tele őket, de az alsó szekrényekre még jó másfél hétig várni kellett (még mindig itt vagy, káosz?). Addig is kifestette a szükséges részeket a mi ezermesterséget ismerő asztalosunk és idővel azért bekerültek az alsószekrények is, a várva-várt fiókokkal.

A faltól-falig 4 méteres (és ennek megfelelően iszonyatnehéz) munkapult berakása okozott némi fejtörést, de végül ez is sikerült. :) Néhány szerencsétlen felesleges kör után pedig a mosogatótálca és a gépek is megérkeztek és bekerültek a helyükre.

Egy bibi volt csak: vízvezetékszerelő sajnos végképp nincs köztünk (egyelőre :)), szóval arra várnunk kellett kicsit. Végül aztán még jópár konyhai csap nélküli nap után bekötésre került az is és végre teljes pompájában ragyoghatott új konyhánk - bennük a már boldogan futkározó kis zöldekkel is. :)

Szóval a kicsit viszontagságos hetek és hónapok után is azt mondom: minden perce megérte.

Amióta elkészült a konyhácskánk, minden nap melengeti a lelkem és minden nap hálát adok érte. Azért, hogy a hálóból kilépve, ezt láthatom minden reggel, hogy itt ihatjuk meg a napindító kávénkat, hogy a kanapén ülve is ez a látvány tárulhat elénk, hogy itt ehet napról-napra kis családunk.

Mert ez a helyiség nekünk több, mint egy szépen kivitelezett konyha.

Ez a közös munkánk gyümölcse, minden várakozásunk és türelmünk eredménye, az erőfeszítéseink megtérülése. Öröm itt enni, lenni, dolgozni és megpihenni. Túlzás nélkül állíthatom: az otthonunk lelke lett. :)

Ha pedig tovább olvasgatnál, ajánlom figyelmedbe a többi cikket is...