Rólunk 👨👩👧👦
Szia! :)
Hadd mutassam be, ki és mi is áll a Lélekmelengető mögött.
Mikor magunkról beszélek, illetve erről az egész kis vállalkozásról, kétféleképpen is fogalmazhatok.
Egyszerre mondhatom, hogy családi vállalkozás vagyunk, hiszen valamilyen, kisebb-nagyobb szerepet mindannyian vállalunk a munkából. Frutti kutyánktól kezdve a férjemen át a gyerekeinken keresztül mind részese vagyunk a folyamatoknak. :)
Emellett örömmel vállalom, hogy a Lélekmelengető.hu-t jelenlegi formájában én, Kriszti álmodtam meg. Sok munkával keltettem itt életre mindent, ami számomra az otthoni lélekmelengetést jelenti: ezek a természetbarát életmód, az illatos gyertyafény és a harmóniát sugárzó lakberendezési tárgyak. 💚
![]() |
![]() |
![]() |
Rólam 💛
Kriszti vagyok, 2 kisgyermek édesanyja, asztalosfeleség. :)
Családommal Szomódon, egy Tata melletti gyönyörű kis településen élünk.
Hivatalos pályafutásom pszichológusként kezdődött. A lélektan számos területén dolgoztam: munka- és szervezetpszichológusként, kiválasztásban, majd éveken át készségfejlesztő tréningekkel foglalkoztam. Később magam mögött hagyva a vállalati szférát inkább a személyes tanácsadás irányába mozdultam el. Komoly, felelősségteljes, de nagyon hálás feladatként tekintettem arra, hogy klienseimet segíthettem kisebb-nagyobb elakadásaik kezelésében.
Végül kicsit másfelé sodort az élet munka terén, de a pszichológia mindig végigkísért utamon, mint biztos alap, melyre építhetek – és egy olyan végeláthatatlan tudás, melyben érdemes életem végéig képeznem magam.
2021-ben a lakberendező végzettséget is megszereztem, hogy a természet szeretét, a pszichológia tudományát és a dekorálás művészetét ötvözve másoknak is segíthessek megtalálni ezt a hihetetlenül lélekmelengető érzést, amit az otthonunk és a környezetünk adni tud. Külön öröm számomra, hogy ezen is tudunk bútorasztalos férjemmel közösen dolgozni. ❤
![]() |
![]() |
![]() |
Ahonnan a gyertyázás indult... 🕯️
Mindig is nagy rajongója voltam a gyertyáknak és a különböző illatoknak. A gyertya fénye számomra mindig egyet jelentett a meghitt otthon, a nyugalom és a harmónia érzetével.
Aztán egészség- és környezettudatossá válásom útján azonban rájöttem, hogy a hagyományos gyertyák komoly rejtett kockázatokkal járnak. Miután férjemmel örökbefogadtuk első „kutyagyerekünket", szerettük volna, ha otthonunk a mi Fruttink számára és számunkra is a lehető legbiztonságosabb. Egyre inkább igyekeztünk kiváltani a mindennapi életünk során használt sok káros vegyszert és kemikáliát különböző egészségesebb, természetesebb, növényi alapú anyagokkal. Az csak külön szerencsés volt, hogy ez a törekvés egyúttal a bolygónk számára is hasznos, környezettudatos megoldásokhoz is közelebb vitt. 🌱
Kisfiunk megszületése után ez a vonal csak erősödött bennünk, így belevágtunk a szójagyertyák készítésébe. Eleinte csak saját örömünkre készültek ezek, de aztán hamarosan szeretteink körében is egyre nagyobb sikert arattak egy-egy különleges ajándék formájában. Végül innen jött az ötlet: hátha mások is örülnének neki. :)
Időközben kislányunk is megszületett és teljesen új helyre költözve folytattuk életünket, de volt, ami nem változott: a gyertyáinkat ahogy akkor is, a mai napig itthon, saját kézzel, egészség- és környezettudatos módon, nagy odafigyeléssel és sok örömmel készítjük. ❤️
|
Mi a küldetésünk? 🌟
Azt szeretnénk, hogy minden otthonban legyen egy kis környezetbarát lélekmelengetés – gyertyafény formájában, finom illatok kíséretében, környezettudatos módon. Hiszünk abban, hogy a kis dolgok – egy gyertya, egy illat, egy pillanat – képesek megváltoztatni a hangulatunkat és harmóniát teremteni az otthonunkban.
Miért érdemes a Lélekmelengetőket választani? 💚
- ✅ 100% kézműves: Minden gyertya szeretettel, kézzel készül Szomódon
- ✅ Prémium minőség: Vegán, paraffinmentes, károsanyagmentes
- ✅ Biztonságos: csakis a legjobb minőségű alapanyagokkal dolgozunk
- ✅ Fenntartható: Újratölthető tégelyek, környezettudatos csomagolás
- ✅ Családi vállalkozás: Minden gyertyában benne van a szeretetünk
Ha bármi kérdésed, észrevételed vagy ötleted lenne... 💬
Keress minket bizalommal! :)
📧 Email: hello@lelekmelengeto.hu
Remélem, Te és Szeretteid is örömet leltek munkánkban! :)
Jó lélekmelengetést kívánunk! 🕯️💛
Kriszti és a Fekete-Hegyi család





