"Megkaptam amit akartam - nem kéne jobban éreznem magam?!" Sokszor felmerül ez a gondolat az emberben egy-egy új élethelyzet kapcsán. Ám a helyzet az, hogy attól, hogy változásra vágytunk, még nem biztos, hogy könnyű benne lennünk.

Lehet, hogy sokáig készültünk rá. Elképzeltük, milyen lesz más munkát végezni, új helyre költözni vagy változtatni egy megszokott életformán. Vártuk, hogy a kisgyerekes otthon töltött évek után visszatérjünk a munkába vagy éppen a munka világából érkeztünk egy egészen új szerepbe és újdonsült anyaként keressük a helyünket a megváltozott hétköznapokban.

Aztán amikor valóban elindul ez az új életszakasz, az öröm vagy a megkönnyebbülés mellett olyan érzések is megjelenhetnek, amelyekre kevésbé számítottunk. Hiányozhat az ismerősség. Aggódhatunk amiatt, ami még nem látható. Néha pedig visszavágyhatunk valamibe, amiről közben tudjuk, hogy már nem szeretnénk ugyanúgy folytatni.

Ez a kettősség zavarba ejthet bennünket. Hiszen mi akartuk. Nem örülnünk kellene?

A választott változásban is lehet veszteség

Amikor elindulunk valami új felé, nem feltétlenül csak azt hagyjuk magunk mögött, ami nehéz volt. Nyerünk valamit, de el is veszítünk ezt-azt. Elköszönhetünk egy megszokott napirendtől, ismerős emberektől vagy attól a biztonságtól is, hogy tudtuk, mire számíthatunk. Egy munkaváltásnál például vágyhatunk az új feladatokra, miközben hiányzik a régi helyen kialakult rutin. Ott már ismertük a dolgok menetét, tudtuk, kitől kérdezhetünk és sok helyzetben otthonosan, sőt, akár magabiztosan mozogtunk. Az új helyzetben mindezt még újra ki kell alakítani.

Attól, hogy valamit elhagytunk, még lehetett benne számunkra érték. Nem kell utólag mindent rossznak látnunk ahhoz, hogy érthető legyen, miért változtattunk.

Amikor még nincs meg az új biztonsága

A változásnak lehet egy olyan időszaka, amikor a régi kapaszkodók már nem működnek ugyanúgy, az újak pedig még nem alakultak ki. Ilyenkor könnyen kaphatjuk azon magunkat, hogy sürgetést érzünk: már tudnunk kellene, hogyan csináljuk, már magabiztosabbnak kellene lennünk, már látszania kellene, hogy megérte ez az egész.

Ám a döntés meghozása és a konkrét változás nem ugyanaz. Attól, hogy tudjuk, merre szeretnénk menni, még nem ismerjük az út minden részét. Lehetnek kérdéseink, ügyetlen próbálkozásaink és lehet szükségünk segítségre is.

A bizonytalanság önmagában nem bizonyítja, hogy rosszul döntöttünk és azt sem, hogy alkalmatlanok vagyunk az új élethelyzetre. Ezzel együtt nem is kell minden nehézséget azzal elintéznünk, hogy „á, ez csak a változás része”. Érdemes megkülönböztetnünk, mi az, ami még szokatlan és mi az, ami valóban extra figyelmet és törődést érdemel.

Persze előfordulhat az is, hogy idővel felismerjük: bár mi akartuk ezt a változást, mégsem ez a nekünk megfelelő irány. Lehet, hogy erre most rossz érzés gondolni, de valahol könnyebbséget is adhat a tudat: attól, hogy egyszer döntöttünk valahogy, még szabad újragondolnunk később.

Nem kell mindent egyszerre

A változás nem mindig egyetlen nagy lépés. Néha fokozatosan tudunk helyet teremteni annak, amit szeretnénk, miközben bizonyos régi keretekre még szükségünk van.

A megélhetésünk, az egészségünk, a családi feladataink nem mellékes körülmények. Ezekhez is igazodhat a tempónk. Egy átmeneti megoldás nem feltétlenül visszalépés és attól sem válik kevésbé fontossá az új irány, hogy nem tudunk mindent azonnal mögé rendelni.

Segíthet, ha nem az egész jövőt próbáljuk egyszerre megoldani, hanem végiggondoljuk, mihez van most elég információnk, erőnk és lehetőségünk? Mi a következő vállalható lépés? Mire van szükségünk ahhoz, hogy közben ne merüljünk ki teljesen? 

Mi maradhat velünk a régiből?

Amikor sok minden változik, nem feltétlenül kell mindent újrakezdenünk. Talán az a hiány, amit érzünk, egy kis jelzés is lehet: vajon mi az, amit érdemes továbbvinni vagy aminek érdemes helyet találni az új élethelyzetünkben is.  Érdemes végiggondolnunk, mi adott biztonságot a korábbi élethelyzetünkben. Egy kapcsolat, egy megszokott tevékenység, a napunk ritmusa? Van-e köztük olyan, aminek az új keretek között is helyet tudunk találni?

Segíthet, ha különválasztjuk azt is, amit már tudunk, attól, amitől egyelőre tartunk. A „még nem ismerem az új feladataimat” nem ugyanaz, mint az, hogy „nem leszek képes megtanulni őket”. Nem kell elhessegetnünk a félelmeinket, de érdemes észrevennünk, mikor kezelünk egy aggodalmat biztos jövőként.

Kereshetünk valamit, ami kiszámítható marad a változásban. Nem feltétlenül egy egész napirendet: lehet egy reggeli séta, rendszeres beszélgetés valakivel vagy egy ismerős elfoglaltság. Valami, amit nem kell minden alkalommal újra kitalálnunk.

Végül időnként megkérdezhetjük magunktól: mi az, ami már egy kicsit könnyebb, mint az elején? Nem azért, hogy kötelezően fejlődést mutassunk fel, hanem hogy a még megoldatlan nehézségek mellett a lassan kialakuló jártasságunkat is észrevegyük.

Ezek a kis kapaszkodók persze önmagukban nem oldják meg az átmenet minden nehézségét, de adnak néhány konkrét pontot, ahonnan elindulhatunk.

Pszichológiai tanácsadásban megnézhetjük mindezt közelebbről is. Átgondolhatjuk, hogy tudunk teret adni minden megélésnek a változás közben, hogy mit várunk az új helyzettől, mi hiányzik a régiből, milyen félelmek vagy önmagunkkal szembeni elvárások nehezítik az átmenetet. Közösen tudatosíthatjuk a meglévő kapaszkodóinkat és kereshetünk olyan vállalható lépéseket, amelyek a saját körülményeinkhez és tempónkhoz illenek.

Sok érzés, egy helyen

Nem kell választanunk aközött, hogy örülünk az új lehetőségnek, vagy kimondjuk, ami megterhelő benne. A kettő megférhet egymás mellett. Lehetünk hálásak és fáradtak egyszerre. Vágyhatunk előre, miközben hiányzik valami a régiből. Bízhatunk az irányban úgy is, hogy még nem látjuk biztosan, hová vezet.

Bár érthető, hogy vágyunk a biztos talajra a lábunk alatt, a változások idején fontos érteni, hogy ez nem mindig csak egy döntés kérdése. Bár bizonyos szempontból jó lenne, ha minden csak rajtunk múlna, néha nem mindig arra van szükségünk, hogy még jobban biztassuk, motiváljuk magunkat a munkára és a haladásra.

Néha elég az is, ha nem kérjük számon magunkon a folyamatos lelkesedést. Néha elég, ha megengedjük magunknak a tényt, hogy több dolgot érezzünk egyszerre. Néha csak elég elfogadni, hogy van úgy, hogy mi akartuk a változást, de most éppen nehéz benne lennünk.

Kriszti 💛